top of page
stressztelenül
írásaim
Az "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, merész szemléletű havilap főszerkesztője kért fel arra, hogy írjak a munkámról, a tapasztalataimról.
Így indult el 2019 januárjában a Gyorssegély a léleknek című sorozatom.
Nagyapa öröksége
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. szeptember

Három generáció, mindhárom ugyanattól a stressztől szenved, bár más korban, más körülmények között. Nemcsak elődeink szokásait vesszük át észrevétlenül, hanem azokat a traumákat, stresszeket is, amelyeket ők még nem tudtak feldolgozni.

Egy pánik előtörténete
Poszt-covid életünk 2.
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. augusztus

Egy tanulmány szerint a Covid okozta stressz erősebb azoknál, akik nehezebb gyerekkort éltek át, vagy gyakran kerülnek stresszel teli helyzetekbe. Nem csodálkozom. Kristóf esetét azért osztom meg, mert jó példa arra, mi mindent mobilizált bennünk az elmúlt másfél év. A járvány előhozta és felerősítette a bennünk meglévő olyan élményeket, amelyeket lehet, hogy eltemettünk magunkban, de nem jutottunk rajtuk túl.

Hány évet öregedtünk a pandéma alatt?
Poszt-covid életünk 1.
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. július

„A háborúban töltött évek duplán számítanak. A házasságban töltött évek is duplán számítanak.” Mindkét állítás igaznak bizonyult az elmúlt, közel másfél év alatt. Ha összeszorozzuk őket, akkor lehet, hogy hat évet is öregedtünk ezalatt a másfél év alatt? Érdemes-e számolnunk az éveket vagy kezdjünk bele a romok eltakarításába? Milyen stresszhatások értek minket, amelyeket egy háború alatt is elszenvednénk? Mit tudunk kezdeni velük most, amikor csökken a veszély.

Gyógyító szemmozgás
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. május

A világon egyre többen használnak egy alig harminc éve született technikát, az EMDR-t. Mit fed ez a titokzatos négy betű? Hogyan segít ez a módszer a lelki sérülések, a stressz feldolgozásában?

Életben maradtam
Egy autóbaleset utóélete
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. március

Személyes történet egy traumáról, s arról, mi minden játszódik le az emberben három hét alatt - azt követően, hogy rájött: a másodperc töredékén múlott az élete.

Még tart a nehéz tél
21. századi segítség a stressz és a bezártság enyhítésére
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2021. január

Egy friss felmérés szerint a járvány hatására ma minden ötödik francia depressziós, növekszik az alkoholizmus és a droghasználat. Bostoni szakemberek publikálták nemrég, hogy az amerikai felnőttek körében háromszorosára növekedett a depressziósok száma. Ttudjuk, hogy Magyarországon a világátlagnál gyakoribb a depresszió, két éve a felnőttek 10,5 százaléka vallotta magát annak. Egy magyar szakember szerint a fertőzéstől és a munka elvesztésétől való félelem akár 15-20 százalékkal is növelheti az ebben a betegségben szenvedők arányát.

Beképzelt rágalmak, valódi félelmek
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. november

A Facebook, a Twitter és a közösségi média egyéb terepei gyökeresen megváltoztatták az életünket. Lájkoljuk mások gyerekét, nyaralását, cicáját – remélve, hogy majd a mi posztjaink is hasonló elismerést aratnak.

Mitől omlik le a láthatatlan fal?
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. augusztus

Hogyan lehet felkészülni az NLP és a wingwave coaching segítségével az előttünk álló fontos eseményekre? Egy sikeres államvizsga története.

Második hullám – hogyan készüljünk az eljövendő traumára?
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. július

Fenyegető, de azt halljuk, olvassuk, hogy a koronavírus második hulláma ősszel megint megváltoztathatja az életünket. Hogyan készülhetünk fel az ismételt életmódváltásra, a bezártságra, a nyomasztó bizonytalanságra? Élelmiszerek spájzolása helyett töltsük fel inkább türelem- és önismeret-raktárainkat!

Éberségmeditáció a Föld körül
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. június

A világjárvány kezdete óta nagyon népszerűek lettek azok az internetes alkalmazások, amelyek segítségével egyszerre akár ezer ember is össze tud kapcsolódni, hallja és látja egymást. Egy ilyen program tette lehetővé azt is, hogy Jon Kabbat-Zinn, a mindfulness megalkotója, egy heteken át tartó, a világot átfogó meditációt és beszélgetést tartson, amibe bárki bárhonnan be tud kapcsolódni. Ennek a virtuális közösségnek én is része voltam.

Lehet-e jól félni?
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. május

Világunk szétesett. Nem olyanok a napok, mint amiket megszoktunk. Nagyon nem olyanok. Ez pedig iszonyú terhet rak ránk – akkor is nyomaszt minket, ha nem is vesszük észre.

Akinek hasznára vált a betegsége
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. április

Az ember többféle bajjal is küszködik. Többnyire ezek felerősítik egymást – de néha szerencsénk van, s egy új betegség hozzásegít, hogy legyőzzük a régit.

"Mert nem én irányítok!"
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. február

Irén boldog családanya, kisfia nemrég múlt egyéves. Barátnői irigylik, a gyerek gyönyörű, a férj pedig gondos, odaadó, igyekszik minden szabad pillanatát a családjával tölteni. De egy ilyen ember miért kér segítséget?

Megpihenni az Univerzum tenyerén
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2020. január

Meg lehet-e szabadulni attól, hogy megismételjük anyánk, nagyanyánk sorsát? Ha küzdelem árán is, de segítséggel le lehet tenni a transzgenerációs örökség terhét.

Megszültem az anyósomat
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. december

Sokan egész életüket leélik úgy, hogy sosem jönnek rá, mi is keseríti évtizedek óta mindennapjaikat.

A wingwave coaching módszere olyan eszközöket adott a kezünkbe, amelyekkel fel lehet tárni az életünket megnyomorító feszültségek hátterét.

A hiány. Egy méhen belül átélt stressz.
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. november

„Bizonyos méhen belüli élményeknek mély érzelmi hatása van a gyermekre, különösen, ha ezeket a születés utáni tapasztalatok megerősítik.” – írja a nemzetközi hírű gyermek-analitikus, Alessandra Piontelli: A magzattól a gyermekig című könyvében. Következtetéseivel a saját gyakorlatomban is találkoztam, és segítettek az alábbi eset megértésében.

Saját magam ellensége vagyok – öröklődő függőségeink
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. október

Megbetegíthet-e minket a szüleinket ért – esetleg általunk nem is ismert – sérelem, megpróbáltatás? Egyre több kutatás,  foglalkozik az úgynevezett transzgenerációs, öröklődő stressz  témájával.

Mindjárt meghalok!
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. szeptember

Ma már hatalmas hazai és nemzetközi irodalma van annak, hogy a születés mekkora  harc és trauma az újszülöttnek. A saját gyakorlatomban is találkoztam olyan problémával, amelynek gyökerét egy különösen nehéz születés élménye alapozta meg.

Az ismeretlen titok börtönében
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. augusztus

Előző alkalommal egy olyan titokról írtam, amely magányossá tette azt, aki éveken keresztül nem tudta azt megosztani. De vajon mekkora stresszforrás, ha valaki éveken át csak sejti, hogy eltitkolnak előle valami nagyon fontosat? Mi lesz, amikor aztán kiderül? Hogyan lehet az NLP és a wingwave coaching eszközeivel segíteni  a feldolgozásban?

A titok börtönében
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. július

Mekkora stresszforrás a titok? Képes-e az ember azt a végtelenségig hordani? Milyen árat kell fizetnie, milyen testi tüneteket kell elviselnie annak, aki emiatt folyamatos félelemben él? Hogyan lehet az NLP és a wingwave coaching eszközeivel csökkenteni a titok terhét, és segíteni őrzőjét, hogy képes legyen kiutat találni a titok okozta magány börtönéből?

Lombikstressz
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. június

Egy lombikbébiprogramban való részvétel nagy fizikai és anyagi megterhelés – ezt sokan tudják. Látunk mosolygó szülőket, egészséges gyerekeket is. Olyanokat, akiknek nem sikerült, ritkábban. Arról kevés szó esik, mekkora lelki terhet jelent, hogyan terheli meg a kapcsolatot ez a vállalás.

Ha jobb vagy nálunk, megbüntetünk!
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. május

"... A történteket már nem tudtuk megváltoztatni, de az NLP és a wingwave coaching módszerével oldottuk az általuk okozott, máig ható stresszt. Balázsban megszűnt az a beidegződés, hogy a jó teljesítményt összekapcsolja  a szégyenérzettel. Az volt a célunk, hogy képes legyen félelem nélkül, reálisan kezelni egy vizsgahelyzetet, és ne ítélje előre kudarcra önmagát."

Csalóka fények az alagút végén
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. április

Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb teret nyer az orvoslásban az a szemlélet, hogy testünk és lelkünk működése nem független egymástól. De vajon miért hiszik el egyre többen, hogy a súlyos betegség tünetei megszűnnek, ha felismerik a lelki mozgatórugókat?  Miért nem szeretik annyira a testüket, hogy ne hagyják cserben?

A rejtőzködő stressz
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. március

Az elvárások, a tiltások, a szabályozások annyira belénk ivódnak az évek során, hogy már ezt a működést tartjuk természetesnek, és nem érzékeljük, hogy ez hogyan hat a testünkre. De az elfojtás, és az elfojtást kísérő tehetetlenség érzése: stressz. Olyan káros stressz, amit tán észre sem veszünk, de nyomot hagy a testünkben.

Egyszer rendet kell csinálni
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. február

Hány év kell ahhoz, hogy képesek legyünk indulatok, fájdalom nélkül visszatekinteni életünk egy-egy máig kísértő eseményére? Nincs ebben korhatár. Idős korban is megkönnyebbülünk,  ha  megtaláljuk egy kellemetlen testérzet lelki gyökerét, ha felismerjük, bizonyos helyzetekben miért éreztünk egész életünkben akadályokat. Olyan ez, mintha megfejtenénk egy rejtvényt.

Gyorssegély a léleknek
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
2019. január

Szinte mindannyiunk életében vannak olyan gátak, csomók, amelyekkel ugyan együtt tudunk élni – de nehezen. Nem tudjuk, hogy miért késünk el mindenhonnan, nem értjük, miért pont mi fagyunk le minden vizsga-szituációban, miért pont mi rettegünk a mélységtől. Milyen jó lenne, ha érthetetlen félelmeink nem jelennének meg előbb-utóbb testi tünetekben, fájdalomban, álmatlanságban! A következőkben olyan módszerekről írok,  amelyek az ilyen bajok (nem betegségek!) okainak feltárásában, lelki görcseink feloldásában segítenek.

bottom of page