Ha jobb vagy nálunk, megbüntetünk!
Egy stressz-terapeuta naplójából
 
Megjelent: "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, havilapban
2019. májusában

 

Balázs rettegett az érettségitől. Hónapok óta nem aludt rendesen. Félelme első hallásra nem érthető, hiszen egy jó nevű budapesti gimnázium kiváló tanulója, rajta kívül senkiben nem merül fel, hogy nehézsége lehetne az érettségin. Közös munkánk első lépéseként Balázs félelmének történetét kellett felgöngyölítenünk.

A fiú kicsi korától talajon tornázott. Nyolc évesen kezdett versenyezni, hamarosan országos bajnok lett. Fanatikusan szeretett edzésekre járni, nem érdekelte más. Eltűrte a fájdalmat, a kínzó, hosszú nyújtásokat, nem szólt vissza, amikor az edző megalázó módon kiabált vele, magába zárta, hogy egyedül van, hogy napjai az edzés és az iskola között teltek. Kamaszkorában nemzetközi versenyre jelölték. Ekkor a többi gyerek edzője és a szülők összefogtak ellene. Bírósági tárgyaláshoz hasonló összejövetelen  gyanúsították meg edzőjét és a szüleit azzal, hogy csaltak, vagy fizettek azért, hogy Balázs eredményeit elismerjék a nemzetközi mezőnyben. Nem bírták elviselni, hogy mindig ez a szótlan, keveset mosolygó gyerek az első.

A fiú nem értette, mi történik körülötte. Csak azt érezte, hogy fáj minden rá szegeződő tekintet, rossz szó; elviselhetetlennek érezte a rá nehezedő nyomást, ahogy  fölötte, róla veszekednek, vitatkoznak, vádaskodnak a felnőttek.

A riválisok aknamunkája végül nem járt sikerrel, Balázs ifjúsági Európa-bajnok lett. Jó érzés volt, hogy a nemzetközi zsűri megbecsüli, de örülni már nem tudott neki. Sokba került. Az edzéseken mindig hideg, közönyös arcokat látott, fitymáló grimasszal mentek el mellette, miközben odasúgták: neked úgyis sikerül, mit izgulsz, minek erőlteted magad. Ez a „neked úgyis sikerül” vádként visszhangzott benne.

Balázs változatlanul maximálisan teljesített az edzéseken, de a versenyeken elkezdett rontani. Remegő gyomorral, összeszorult torokkal indult neki a gyakorlatoknak, és érezte előre, hol fogja elrontani. És persze pontosan ott hibázott. Mintha megtervezte volna. Soha nem tudta megfogalmazni, csak érezte, hogy mivel sújtják a riválisok, a gyerektársak, a felnőttek. Megvonták a szimpátiájukat, a szeretetüket. Megbüntették, mert túl jól teljesített. Azóta nem nyert versenyt.

Balázs jó tanuló, az elitgimnázium matematika tagozatán az erős középmezőnybe tartozik. Az érettségin nincs első hely, nem kell versenyezni másokkal. Balázs mégsem tudott aludni. A győzelemmel összenőtt benne a bűntudat érzése, és a félelem, hogy nem fogják szeretni. Benne így állt össze a képlet: „ha jól teljesítek, kizárnak maguk közül”. Az érettségi előtti hónapokban ismét gyakran hallotta a „neked úgyis sikerül” mondatot. Szétfeszítette a szeretetmegvonástól való félelem és az elvárásoknak való megfelelés kényszere – az a kettősség, amivel nem tudott megküzdeni. Ezt a gátat bontottuk le a közös munka során. A történteket már nem tudtuk megváltoztatni, de az NLP és a wingwave coaching módszerével oldottuk az általuk okozott, máig ható stresszt. Balázsban megszűnt az a beidegződés, hogy a jó teljesítményt összekapcsolja  a szégyenérzettel. Az volt a célunk, hogy képes legyen félelem nélkül, reálisan kezelni egy vizsgahelyzetet, és ne ítélje előre kudarcra önmagát. Hogy mennyire sikerült, hamarosan eldől – hiszen közeleg az érettségi.

 

Mélykuti Ilona