Egy pánik előtörténete

Poszt-covid életünk 2.

Egy stresszfeldolgozó coach naplójából

​

Megjelent az "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, havilapban,

2021. augusztusában.

 

Egy tanulmány szerint a Covid okozta stressz erősebb azoknál, akik nehezebb gyerekkort éltek át, vagy gyakran kerülnek stresszel teli helyzetekbe. Nem csodálkozom. Kristóf esetét azért osztom meg, mert jó példa arra, mi mindent mobilizált bennünk az elmúlt másfél év. A járvány előhozta és felerősítette a bennünk meglévő olyan élményeket, amelyeket lehet, hogy eltemettünk magunkban, de nem jutottunk rajtuk túl.

​

Erőteljes szívdobogás, légszomj, reszketés, hidegrázás, infarktus közeli érzés, gombóc a torokban, halálfélelem, majd a kipihenhetetlen kimerültség érzése – a pánik tünetei. Kristóf jól ismerte mindegyiket. Ehhez társult a magas pulzusszám, ami sokszor órákig nem ment lejjebb. Kristóf átesett a Covid fertőzésen, ráadásul a legrosszabb időben, a harmadik hullám intenzív szakaszában. Szerencsére nem kellett kórházba mennie, de – ahogy fogalmazott – a betegség nem tartozott a legjobb élményei közé. Jó tíz napig tartott, és nem a láz és a levertség volt a legrosszabb, hanem az, hogy végig félt. És hiába teltek el már hetek a gyógyulás után, nem nyugodott meg. Elment egy alapos vizsgálatra, ahol megállapították, hogy a tüdejének semmi baja, és magas pulzusszám, az állandó fáradtságérzet a posztcovid tünetegyüttes jellemzője, amely rövidebb-hosszabb idő után el fog múlni. A pánik tünetei, a halálfélelem érzése mégsem csökkent. Ekkor kezdtünk el együtt dolgozni.

 

– Miért nem tudok ezektől a kínzó élményektől megszabadulni? – kérdezte Kristóf. – Hiszen orvosi igazolást is kaptam róla, hogy egészséges vagyok, a posztcovid tünetek pedig állítólag hamarosan csökkennek és el fognak múlni. Hiába vagyok 35 éves, úgy érzem, megöregedtem, kiégtem.

Kristóf nemcsak igazolást kapott, hanem receptet is, az orvos szorongásoldó tablettát írt elő arra az esetre, ha tünetei nem csökkennének.

A wingwave coacinggal való munka egyik lényeges pontja, hogy egy mondatban meg tudjuk fogalmazni az aktuális problémát. Általában a tüneteket foglaljuk össze, és abból indulunk ki, hiszen arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor, milyen helyzetben élt át hasonlót a kliensünk. Kristóf esetében a pánik előzményeire voltunk kíváncsiak, ezért azt kerestük, mikor élt át intenzíven légszomjat, erős szívdobogást és halálfélelmet. Egy négy évvel korábbi élmény bukkant fel, amikor a barátaival nyaralt, és kipróbálta a kábítószert. Egy diszkóba mentek szórakozni, akkor evett egy kókuszos „sütit”, amibe belekeverték a drogot. Kristóf imádja a kókuszgolyót, mégis úgy emlékszik, hogy amikor megette, már volt egyfajta feszültség a gyomrában, a „a valami nem jó” érzése. Először lelassult az idő, hosszú éjszakának élte meg azt a negyedórát, amit még a diszkóban töltött, majd elindult egyedül a szállására. Eltévedt. – Nem jutok előre, nem haladok, nem fogok hazaérni! – ez zakatolt benne. Egy vasúti átjáróhoz érkezett, amit legyőzhetetlen akadálynak érzett, attól félt, hogy nem jut át a síneken, elüti a vonat. Végül beült egy taxiba, a szállására érkezve lefeküdt. Elöntötte a víz, a pulzusa az egekben volt, úgy érezte, nem éli túl ezt az állapotot. Kétségbe esve telefonált a barátainak, akik megnyugtatták, hogy ne féljen, ez csak az „anyag” hatása, el fog múlni. Másnapra tényleg elmúlt – illetve mégsem. A négy évvel későbbi covid fertőzés újra felszínre hozta az akkor átélt pánikot. Megismétlődtek ugyanazok a tünetek, ugyanaz a stressz, csak egy egészen más helyzetben.

Amikor összeállt a régi történet, az EMDR (a szemmozgáson alapuló stresszfeldolgozás) segítségével oldottuk a félelem, a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság, a légszomj stresszét. Ezután NLP-vel folytattuk a munkát. Megkértem Kristófot, hogy készítsen egy képet gondolatban „sütis” élménye egy pillanatáról, és helyezze el valahol a közelében.

 – Térdelek és próbálok hányni a képen, ami kb 3 méterre van tőlem, és életnagyságú.

 – Hogyan érzi magát, most, ahogy ránéz a képre? – kérdeztem.

– Nem érzem rosszul magam. Inkább szánalmat érzek az akkori magam iránt.
Ekkor azt javasoltam, hogy képzeletében alakítsa olyanná a képet, amilyenre szívesebben nézne. Kristóf távolabbra helyezte a képet, kiszínezte, végül tenyérnyi fotóvá változtatta, de még mindig érzett magában feszültséget, amikor ránézett. Végül a fotót fehér festékkel lefújta, egy smile-t rajzolt rá, és úgy döntött, hogy nem dobja ki, megőrzi, mert már nem rossz, hanem inkább figyelmeztető emlék. Az is ő, aki ezt átélte, nem tagadja meg az akkori önmagát, de már nem érez testi tüneteket, amikor rágondol. Az élményt nem tudtuk meg nem történtté tenni, nem is ez volt a célunk, de az élményhez fűződő viszonyt írtuk át azzal, hogy semlegesítettük a hozzá kapcsolódó stresszt. A munka végén Kristóf a karján lévő okos-órán ellenőrizte a pulzusát, ami rendben volt. A következő találkozón elmondta, hogy nem szed már szorongásoldó gyógyszert.

 

Azért szeretem ezeket a módszereket, az NLP-t és a wingwave-et; azért hiszek bennük, mert látom, hogy az ember testérzetei plasztikusan leírják mindazt, amit szavakkal nem tud kifejezni. A szimbólumokban való gondolkodás megkerüli a felnőtt fejekben zajló tudatos elemzést, agyalást, megkönnyíti egy-egy fájdalmas élmény feldolgozását. A problémák gyökerét keressük. A jelenben átélt stresszre és traumára adott válaszaink mindegyike valahol a múltban gyökerezik. Ahhoz, hogy a rossz, nekünk terhes reakciókat meg tudjuk változtatni, először meg kell találnunk azt a régi, negatív élményt, amely máig ható nyomot hagyott viselkedésünkben. Az átélt rossz élmények, események hatására ugyanis önmagunkat korlátozó gondolatsorokat építünk fel. Így alakul ki, hogy mitől félünk, mire nem vagyunk képesek, mitől esünk pánikba – akár anélkül, hogy ezeknek a hiedelmeknek valós alapjuk lenne. Az NLP és a wingwave coaching olyan összefüggéseket is képes a felszínre hozni, amelyeket tudatosan már nem tudunk előhívni.

Mélykuti Ilona