Lehet-e jól félni?
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
Megjelent az "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, havilapban,
2020. májusában.

 

Világunk szétesett. Nem olyanok a napok, mint amiket megszoktunk. Nagyon nem olyanok. Ez pedig iszonyú terhet rak ránk – akkor is nyomaszt minket, ha nem is vesszük észre.

A szokásaink, legyenek bármilyen megrögzöttek is, a cölöpöket jelentik életünkben. Ha meg tudom inni a reggeli kávémat, ha ugyanazt az illatot érzem a szappanomon, ha ugyanaz a zöldséges mosolyog rám a piacon, ha be tudok ülni ugyanabba a moziba, ahová szoktam, és akkor, amikor szoktam, az biztonságérzetet ad nekem, akkor még élek. Élek, és meg tudom tenni mindazt, amit szokásaimmá alakítottam. Ha bármi megakadályoz ebben, bizonytalan leszek és feszült. Veszélyben érzem magam, mert a belém, az idegrendszerembe ivódott ritmus csorbát szenved. Mi lesz velem? Meddig tart ez az állapot? Kérdéseimre kitől kaphatok válaszokat? Kiben bízhatok meg? A bizonytalanság stressze az egyik legnehezebben kezelhető érzés. Ha valaki sokszor élte át, azt könnyebben keríti ismét hatalmába. Akinek nem volt stabil és biztonságot nyújtó háttere gyerekkorában; aki nem érezte, hogy ő jó és fontos; aki nem kapott elég bíztatást, annak a bizonytalanság stressze régi ismerős. Testében és agyában hamar előjönnek az ehhez kapcsolódó érzéseket. Rátelepszik a félelem.

 

Lehet-e jól félni?

 

- Életemben nem éltem át még ekkora stresszt! – fogalmazott a bergamói kórház orvosa a Skynews televízió szkafanderbe öltözött riporterének. Körülöttük a folyosón ágyak, betegek, rohanó kollégák. És halott áldozatok, egyre többen. Mi pedig otthon, a komputer vagy a tv előtt nézzük az interjút, és összeszorul a gyomrunk. Azt kérdezzük, vajon mikor kerülünk mi sorra? Mikor fogjuk átélni ugyanezt?

Látszólag jól bírjuk a korlátozásokat, hiszen egyelőre működünk. Aztán egyszer csak megérezzük a derekunkat, kővé keményedik a gerincünk, összeszorul a gyomrunk. Hiába vagyunk látszólag nyugodtak, a testünk jelez. A félelem, a bizonytalanság stresszét átéljük akkor is, amikor nem vagyunk tudatában. Természetes, hogy a bezártságban, a vírus általi fenyegetettségben félünk. Féltjük az egészségünket, a munkánkat, a csekélyke megtakarításainkat – a jövőnket. De hosszú ideig félelemben élni nagyon fárasztó, még akkor is, ha „csak” a testünk figyelmeztet rá. Meg kellene tanulni jól félni – bármennyire is paradoxon ez a kijelentés.

Hogyan tudunk jól félni, vagyis nem hagyni, hogy megbénítson a félelem?

A szétzilált rend helyett teremtsünk újat! Az eltűnt cölöpök helyett verjünk le újakat, legyenek új szokásaink!

Mi válasszuk ki azt a hírforrást amit hitelesnek tartunk. Ne olvassunk el mindent. A mi kompetenciánk, hogyan szelektálunk, mit fogadunk el a ránk ömlő áradatból.

Ne engedjük, hogy egész napunk a járványról szóljon, ne ezzel kezdjük, s ne ezzel fejezzük be a napot!

Alkossuk meg a magunk szabályrendszerét, és érezni fogjuk, hogyan nő biztonságérzetünk.

Ne rettegjünk a betegségtől akkor, amikor már legalább egy hete nem tettük ki a lábunkat az ajtón. Legyenek legalább óráink a napban, amikor örülünk a létezésünknek, a jelennek, és tudjuk, hogy a járvány véget fog érni.

Talán a legfontosabb, hogy megérezzük: nem csak elszenvedői, de alakítói is lehetünk az eseményeknek. Keressük meg, hogy szűkebb-tágabb környezetünkben kinek tudunk mi segíteni. Magunkon is azzal tudunk a legjobban segíteni, ha biztos pont lehetünk mások életében.

 

Az NLP-ben van egy gyakorlat, amelynek lényege, hogy amikor félünk egy kudarctól, amikor nincs semmi önbizalmunk, vagy egy nehéz vizsga előtt állunk, akkor úgy teremtünk magunknak erőt, hogy felidézünk egy olyan, régi élményt, amikor valami nagyon jól sikerült. Gondolatban visszamegyünk ehhez az eseményhez. Felidézzük a környezetet, a helyzetet, a pillanatot. Látjuk, amit akkor láttunk, halljuk, amit akkor hallottunk, érezzük, amit akkor éreztünk. Újra átéljük a sikert, az örömet, az elégedettséget; azt az eufóriát, amit akkor éreztünk: hogy igen, megcsináltuk, képesek voltunk rá! Ezt a jó érzést adjuk át a testünknek, és juttassuk el minden porcikánkba. A régi siker adta önbizalmat, biztonságérzetet, elégedettséget így tudjuk elhozni a jelenbe, ahol az most is erőt tud adni nekünk.  Próbáljátok ki, működik!

 

Mélykuti Ilona