Megpihenni az Univerzum tenyerén
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
 
Megjelent: "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, havilapban
2020. január

 

Meg lehet-e szabadulni attól, hogy megismételjük anyánk, nagyanyánk sorsát? Ha küzdelem árán is, de segítséggel le lehet tenni a transzgenerációs örökség terhét.

A felszín

 

A negyvenes éveiben járó, határozott léptű, csinos nő magabiztosan lépett be a szobámba, és rögtön belekezdett.

– Azért jöttem, hogy kiderítsem, vajon normális vagyok-e. Mindig tudatosan erőmön fölül vállalok be mindent az életemben. Magasra teszem a mércét. Olyan feladatokat vállalok, amelyekről tudom, hogy meghaladják az erőmet. Ugyanakkor a vállalásaim rettegéssel töltenek el. Ezek a félelem-rettegés rohamaim egyre elviselhetetlenebbek, és engem sem lehet olyankor kibírni.

Ahogy Anita folytatta  történetét, kiderült, hogy mindenért, amit kudarcként él meg, önmagát okolja. Előző nap adta be a felmondását, és hiába, hogy ő hozta meg ezt a döntést, mégis összeomlott. Egy multinál dolgozott vezető pozícióban. Azt, hogy odakerült, nem a saját alkalmasságának, hanem a véletlennek tulajdonította. A pályázatát is az utolsó percben adta be, „hátha sikerül” alapon. És sikerült. Nagyon jól tudott a munkatársaival és a főnökével is dolgozni, nem sajnálta a napi 16 órát, amit bent töltött. Egy éve azonban a főnöke megváltozott, és elkezdte ellenségének (talán riválisának) tekinteni Anitát, aki váratlan dühkitöréseivel szemben teljesen tehetetlennek érezte magát. Ettől kezdve ő lett az ütközőzóna a kollégák és a főnök között. Ezzel együtt imádta a munkáját; ameddig tudott, kitartott, de nem bírta a rátörő szorongásos rohamokat, amikor csavarást érzett a szíve tájékán, remegett, és ömlött a könnye. Felmondott, de még be kell járnia, szembenézni a főnökével, a munkatársaival. – Mi lesz velem holnap? Hogyan tudom a fennmaradó egy hónapot végigcsinálni? És mi lesz velem azután?

 

Mit szeretne?

 

Amikor először jön hozzám valaki, mindig megkérdezem, hogy közös munkánk során mit szeretne elérni. Anita rögtön sorolta:

– Szeretnék újra szeretet és örömöt érezni, elvesztettem a gyengédség képességét. Meg akarom szüntetni a félelmet.  És talán furcsa, amit mondok: szeretnék megpihenni az Univerzum tenyerén.

Ez a szándék már első hallásra sem a munkahelyi problémáról szólt.

 

A gyökerek

 

Amikor elkezdtünk beszélni a félelemről, Anita kiegészítette: – Attól félek, hogy csak ki ne derüljön! Kérdésemre, hogy mi ne derüljön ki, azt felelte: – Hát bármi rólam! Legfőképpen az, hogy inkompetens vagyok, hogy nem értek semmihez.

A wingwave módszerrel ennek a félelemnek a gyökerét kezdtük keresni: csak ki ne derüljön! Hát kiderült. A teszt a magzati kor hatodik-hetedik hónapját jelezte, és a félelmet, a testérzetek elvesztését. Anita ekkor elmondta a családja történetét. Anyja 15 évesen, leányanyaként szülte őt.  Az apa soha nem vállalta sem a rövid kapcsolatot, sem a gyereket. A 15 éves lány, aki nem tudott kihez fordulni a terhével, titkolta azt, amíg csak tudta. A hatodik hónapban derült ki a család számára a nem várt unoka. A nagymama hirtelen dühében azzal fenyegetőzött, hogy kivágja a gyereket az anyja hasából. (Ezt aztán többször el is mesélték a kislány Anitának.) A botrány elől a kismamát a terhesség hetedik hónapjában a dunántúli  faluból Budapestre vitték, ott szülte meg a gyermekét, akit nem akart örökbe adni, hanem visszament vele a faluba. Ahol persze már mindenki mindent tudott – vagyis kiderült a szégyen.  Anita 15 éves anyja is „örökölte” a sorsát az elődeitől. A nagymama kényszerből ment hozzá a nagyapához, akit sohasem szeretett, de aki 17 éves korában erőszakoskodott vele, és a nagymama „úgy maradt”. Kénytelen volt férjhez menni, és egy életen át tűrni férje rabiátus természetét. De a dédmama is megesett lány volt, a földesúrnál szolgált, akitől törvénytelen gyermeke született, szintén 17 évesen – Anita nagymamája. Anita, aki már negyedik generáció a sorban, szintén váratlanul lett terhes, 20 évesen. A párjával későbbre tervezték, de – talán nem is véletlenül? – így alakult. Ők azonban együtt vállalták a terhességet, egymást, a következményeket.  Anitának egy fia, később egy lánya született, azóta is kiegyensúlyozott, értékes kapcsolatban él a férjével. Az ő lánya már más mintát kap, már nem kell ismételnie az elődei sorsát. Anitának sikerült megszakítania a transzgenerációs láncot. De anyja, nagyanyja  és dédanyja  szégyenérzetének, félelmének lenyomata  az élete más területein jelentkezett.

 

Félelem és dac

 

– Annyira félek, hogy bátor vagyok. A rettegésem olyan, mint a halálfélelem: egy ponton a bensőmben megsemmisülök, de utána feléledek, és dacból mindent meg tudok csinálni. Meg akarom mutatni, hogy engem nem lehet eltaposni!

A jelenkori félelem gyökerét megtaláltuk már két-három éves korban is. Anita gyűlölt óvodába járni, ahol zabigyereknek csúfolták, megtépték, kiközösítették. Az óvónők sem védték meg. Az NLP imaginációs gyakorlataiban gyakran jelentek meg előtte képek ebből az időből. Anita barátkozni szeretne, de ellökik. Áll az óvoda fekete vaskerítésénél, várja, hogy végre elvigyék. Ekkor kifejlesztett egy harcmodort – vadócként viselkedni, védelmezni saját magát, erősnek látszani. Ez a harcmodor máig megmaradt.

A szégyen stressze mindenkit érintett az anyai ágon. Anita kamaszkorából nagyon jól emlékezett erre az érzésre, amikor a középiskolában újra szembesült azzal, hogy mindenkinek van apja, csak neki nincs. A faluból középiskolába kerülni nagyon nagy teljesítménynek számított, benne mégsem ez maradt meg, hanem a szomorúság, hogy mellőle, belőle valaki vagy valami mindig hiányzik. Ezt a hiányt igyekezett hatalmas energiával ledolgozni, bebizonyítani a világnak, hogy ő igenis különleges, egyedülálló teremtmény.  És ebben a küzdelemben nagyon elfáradt.

 

Wingwave és NLP

 

Közös munkánkban az első fontos célom az volt, hogy tudatosítsam, milyen óriási teljesítmény, hogy képes volt megszakítani a transzgenerációs láncolatot.  Ha semmi mást nem csinált volna életében, ez már önmagában elegendő lett volna a büszkeségre. A másik célom a „mi lesz ha kiderül” félelmének oldása, és cseréje a „nem baj ha kiderül” biztonságára. A wingwave módszer arra szolgál, hogy segítsen az elszenvedett traumát vagy stresszt semlegesíteni, feldolgozni. A stressz érzelmi lenyomatai rögzülnek az agyban, de nincsenek kapcsolatban racionális ismereteinkkel, gondolatainkkal; tudatosan nem tudjuk azt befolyásolni. A rossz emléket bármi: egy fény, egy szag, egy hasonló hang, egy véletlen hasonlóság elő tudja hívni, az átélt stressz („csak ki ne derüljön”)  és a félelem, a szégyen újra életre tud kelni egy teljesen más helyzetben és életkorban is. 

A wingwave módszer a világszerte egyre népszerűbb szemmozgásos technikát (EMDR) alkalmazza a két agyfélteke közötti kapcsolat megteremtésére, és ezáltal a feldolgozatlan, a jelenig ható élmény semlegesítésére. Az NLP imaginációs gyakorlatai egyebek között arra jók, hogy segítségükkel vissza tudjunk menni a múltunkba. A testérzeteinket hívjuk segítségül, azok vezetnek vissza, azok találják meg azt a régi eseményt, ami ma is nyomaszt minket. Ezzel a módszerrel elő tudjuk hívni akkori érzéseinket. Bele tudunk helyezkedni az akkori szituációba, látjuk, halljuk, érezzük azt, ami akkor történt, és ilyenkor képesek vagyunk „átírni” az akkori érzéseinket. Ami megtörtént, azon nem tudunk változtatni, de hozzá fűződő rossz érzéseinket, stresszünket meg tudjuk változtatni, azért, hogy megszabaduljunk attól kényszertől, ami még mindig hatással van az életünkre.

 

Mélykuti Ilona