Nagyapa öröksége
Egy stresszfeldolgozó coach naplójából
Megjelent az "Amiről az orvos nem mindig beszél" című, havilapban,
2021. szeptemberében.
Három generáció, mindhárom ugyanattól a stressztől szenved, bár más korban, más körülmények között. Nemcsak elődeink szokásait vesszük át észrevétlenül, hanem azokat a traumákat, stresszeket is, amelyeket ők még nem tudtak feldolgozni.
Éváék költöznek. Sikerült megvásárolniuk álmaik házát. Máté, Éva párja, nagyon nehezen viseli a költözéssel járó összes procedúrát. Máté csak akkor tud normálisan létezni, ha rend van körülötte és biztonság. A köztes állapotot, azt hogy éppen sehol sincs otthon, mert a régit már összecsomagolták, az új pedig még idegen és nincs kész, nagyon rosszul viseli. Évában folyamatos stresszt kelt társa nyugtalansága és ebből adódó feszültsége.
– Ugyanazokat a jeleket veszem észre magamon, amiket kamasz koromban utáltam az anyám viselkedésében. – mondja Éva. – Amikor anyám reggelente nehezen viselte az idő nyomását, hogy sietni kellett, mindig köhögött. Többször hányt is az idegességtől. Azt vettem észre, hogy amióta nagyobb feszültségben élünk, ugyanúgy köhögök, mint ő, és sokszor van hányingerem is. Soha nem akartam átvenni ezt a szokását. Hogyan tudnék megszabadulni tőle?
Van elég idő. Túl tudom élni. Ezek voltak a kulcsmondatok, amelyek mentén elindultunk, hiszen a cél az volt, hogy Éva minden érzelmi nyomás ellenére át tudja élni azt, hogy nem kell külső kényszer hatására sietnie, és hogy a megterhelő időszak biztosan véget ér. A múlt elemzésével kezdtük feltárni az előzményeket. Minden információ, amit a wingwave módszer segítségével felderítettünk, arról szólt, hogy Éva anyja a lefagyás stresszét élte át, amikor szembesült saját apja, Éva nagyapja türelmetlenségével. Naponta küzdött azzal, hogy megbénítja az apjából jövő feszültség. De mi lehetett a nagyapa egész családot megbénító viselkedésének hátterében?
Éva emlékezetében a nagyapa meglehetősen szigorú ember volt, aki nem tűrte, ha bármire várnia kellett, minden kérését, vagy inkább utasítását azonnal teljesíteni kellett. Éva keveset tudott a nagyapa életéről, de kislánykorában elmesélték neki, hogy a háború alatt francia fogságba esett, és két évet egy táborban, mostoha körülmények között kellett eltöltenie. A családi legendáriumban fennmaradt, hogy a nagyapa és fogolytársai egy ideig a szabad ég alatt aludtak, a földbe vájtak üregeket, amibe le tudtak feküdni. Amikor nem kaptak enni, összeszedték a körülöttük lévő csigákat, és azokat ették. Sok társa nem bírta a körülményeket, odavesztek. Mire a huszonéves férfi kiszabadult, a normális táplálék hiányától kiesett az összes foga, csontig lesoványodva tért haza a fogságból. Láncdohányos lett, ami miatt gyakran köhögött. Nemcsak a fogait, a türelmét is elvesztette, amit a családja jócskán megsínylett. A nagymama állandó rettegésben élt. Amikor Éva arról beszélt, hogyan emlékszik a nagymamára, arra, hogyan látta őt félelemben és bizonytalanságban, megjelent a torkában ugyanaz a gombóc, amit akkor szokott érezni, amikor ő is a bizonytalanság és a félelem stresszével küzd.
Az anya gyerekkorában a nagyapa türelmetlenségének nyomása alatt élt. Bár egy teljesen más helyzetben, más életkörülmények között, de Máté türelmetlensége, folyamatos feszültsége ugyanezt a stresszt váltotta ki Évából. Érdekes, hogy a stressz fizikai tünetei is ugyanazok voltak. A „nincs elég idő” az anya lefagyáshoz hasonlító, dermesztő félelmét elevenítette fel, a „nem tudom túlélni” pedig a nagyapa beszorítottságának érzését, azt a feszültséget, amit nap mint nap átélt, amikor azzal szembesült, hogy nem tudja, mi lesz a következő percben, hogy élve szabadul-e egyszer.
Amikor Éva megértette, hogy a köhögés és a hányinger tünetei mögött felderített stressz örökség, és azt le tudja tenni, megkönnyebbült. A felgöngyölített családtörténet során azonosított stresszt az EMDR, a gyógyító szemmozgás módszerével oldottuk.
Mélykuti Ilona
